Putyin után Orbánt hívta fel Trump, hogy beszéljen vele Ukrajna uniós tagságáról
A Trump és az európai vezetők találkozója után tartott hívás során felmerült az is, hogy Orbán kész lenne vendégül látni az orosz és az ukrán elnököt Budapesten.
A Trump és az európai vezetők találkozója után tartott hívás során felmerült az is, hogy Orbán kész lenne vendégül látni az orosz és az ukrán elnököt Budapesten.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Az amerikai elnök szerint létrejön a béke, bár lehet, hogy Vlagyimir Putyin nem is akar megállapodni. Az ukránoknak szerinte a NATO-ról és a Krímről is le kell mondaniuk, de Európától „NATO-szerű” biztonsági garanciákat kaphatnak.
A Trump és az európai vezetők találkozóján úgy tűnt, megtalálták a közös hangot, ám konkrétumokról egyelőre kevés hangzott el. A jelek szerint szerveződik egy felsőbb szintű orosz-ukrán találkozó, amit a Kreml is elismert. Olvassa el percről percre tudósításunkat a „Nagy napról”.
A jobb fotós, videós helyekért már beindult a lökdösődés.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
Az európai vezetők és Volodimir Zelenszkij este kilenckor fognak tárgyalni Donald Trumppal, de már este hétkor beindul a diplomáciai nagyüzem.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Egy zsákmányolt amerikai lövészpáncélossal repesztettek a Russia Today szerint az oroszok Zaporizzsja környékén, amelyre rászúrták az orosz mellett az amerikai zászlót is.
Az ukrán elnök reméli, hogy az Egyesült Államok és más, európai szövetségesek segítségével békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
Dél-Koreában polgári védelmi gyakorlatokat is tartanak, augusztus 20-án országszerte légiriadó-gyakorlat lesz.
Földre vitt egy férfi egy intézkedő rendőrt, a Nemzeti Gárda rövid üldözés után elfogta.
A két vezetőt vörös szőnyeg és alakzatba rendezett vadászgépek várták a repülőtéren, a barátságos kézfogás után egy autóban hagyták el a repteret, majd szinte percre pontosan elkezdődött a tárgyalás.
Az elektronikus irat nyilvántartó rendszer sebezhetőségére már évekkel ezelőtt is problémát okozott, a mostani eset után több helyen elrendelték, hogy a zárt dokumentumokat csak papír alapon tárolják.
A Nemzeti Gárda bevetése után a városi rendőrség feletti irányítást is szövetségi kézbe vette a kormányzat, ezt támadták meg jogi úton.
A miniszter azt állította, hogy Putyin és Trump pénteki találkozója mindent visz a héten.
A horrorsztorik királya már örömmel látná az amerikai elnököt nyugdíjba vonulni.
A Fehér Ház által elrendelt vizsgálat is része annak a jól körvonalazódó kormányzati törekvésnek, hogy nagyobb felügyeletet gyakoroljanak az amerikai kulturális intézmények felett.
A dokumentumban szó esik arról is, hogy Magyarországon a független média aktív volt, és sokféle véleményt képviselt az elmúlt évben.
Az ukrán elnök nemzetközi tárgyalásokat folytat a Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, szerinte most lehet valódi esély a békére.